close
Ugrás a tartalomhoz

Gustav Hertz

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Gustav Hertz
BERJAYA
Életrajzi adatok
Született1887. július 22.
Hamburg, Német Császárság
Elhunyt1975. október 30. (88 évesen)
Kelet-Berlin, Német Demokratikus Köztársaság
SírhelyOhlsdorfi temető
Születési neveGustav Ludwig Hertz
Ismeretes mint
HázastársEllen Dihlmann
GyermekekCarl Helmut Hertz
Iskolái
Pályafutása
Szakterületfizika
Szakmai kitüntetések
  • Sztálin-díj (1951)
  • Hazafias Arany Érdemrend
  • Hervorragender Wissenschaftler des Volkes (1959)
  • A Német Demokratikus Köztársaság Nemzeti Díja
  • fizikai Nobel-díj (1925, James Franck, 59 082 kr)
  • Max Planck-érem (1951)
  • Helmholtz-érem (1959)
  • A Munka Vörös Zászló Érdemrendje
  • Stalin Prize, 2nd degree
BERJAYA
A Wikimédia Commons tartalmaz Gustav Hertz témájú médiaállományokat.

Gustav Ludwig Hertz (Hamburg, 1887. július 22.[1][2][3][4][5] –‎ Kelet-Berlin, 1975. október 30.[1][2][3][4][5])[6] német atomfizikus volt, aki 1925-ben James Franckkal megosztva kapta a fizikai Nobel-díjat „az elektron atomra gyakorolt hatását szabályozó törvények felfedezéséért”.

Élete

[szerkesztés]

Hamburgban született Auguste (született Arning) és Gustav Theodor Hertz (1858–1904) ügyvéd fiaként,[6] aki Heinrich Rudolf Hertz testvére volt. A Gelehrtenschule des Johanneums gimnáziumba járt, majd a göttingeni Georg-August Egyetemen (1906–1907), a müncheni Ludwig Maximilian Egyetemen (1907–1908) és a berlini Humboldt Egyetemen (1908–1911) tanult. 1911-ben doktorált Heinrich Rubens(wd)[7] tanítványaként.[8][9]

1911 és 1914 között Hertz Rubens asszisztense volt a Berlini Egyetemen. Ebben az időben Hertz és James Franck gázokban lejátszódó rugalmatlan elektronütközésekről végeztek kísérleteket,[10] amelyeket Franck–Hertz-kísérletekként ismerünk, és amelyekért 1925-ben fizikai Nobel-díjat kaptak.[11]

Az első világháború alatt Hertz 1914-től katonai szolgálatot teljesített. 1915-ben csatlakozott Fritz Haber egységéhez, amely mérgező klórgázt vezetett be fegyvernek.[12] 1915-ben súlyosan megsebesült. 1917-ben magántanárként tért vissza a berlini egyetemre. 1920-ban kutatófizikusként helyezkedett el az eindhoveni Philips izzólámpagyárban, ahol 1925-ig dolgozott.[6]

Pályája

[szerkesztés]

1925-ben Hertz a Halle-Wittenbergi Martin Luther Egyetem(wd) Fizikai Intézetének rendes professzora és igazgatója lett. 1928-ban a kísérleti fizika rendes professzora és a Berlini Műszaki Főiskola ("THB"(wd)), a mai Berlini Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének igazgatója lett. Itt fejlesztett ki egy gázdiffúziós izotópszétválasztási technikát. Mivel Hertz tisztként szolgált az első világháború alatt, ideiglenesen védve volt a nemzetiszocialista politikától és a hivatásos közszolgálat helyreállításáról szóló törvénytől,[13] de végül a politikák és törvények szigorúbbak lettek, és 1934 végén kénytelen volt lemondani a THB-nál betöltött pozíciójáról, mivel "másodfokú részzsidónak" minősítették (apai nagyapja, Gustav Ferdinand Hertz(wd)[14] gyermekként zsidó volt, mielőtt egész családja 1834-ben áttért a lutheránus hitre).[15] Ezután a Siemensnél helyezkedett el, a II. Kutatólaboratórium igazgatójaként. Ott folytatta atomfizikai és ultrahangos munkáját, de végül abbahagyta az izotópszétválasztással kapcsolatos munkáját. Ezt a pozíciót 1945-ig, a Szovjetunióba való távozásáig töltötte be.[6][9][16]

A Szovjetunióban

[szerkesztés]

"Átállási paktum"

[szerkesztés]

Hertz aggódott a biztonsága miatt, és kollégájához, James Franckhoz hasonlóan az Egyesült Államokba vagy Németországon kívüli más helyre akart költözni. Így egyezményt kötött három kollégájával: Manfred von Ardenne-nel, a Forschungslaboratorium für Elektronenphysik magánlaboratóriumának igazgatójával, Peter Adolf Thiessennel(wd),[17] a berlini Humboldt Egyetem rendes professzorával és a Kaiser-Wilhelm Institut für physikalische Chemie und Elektrochemie (KWIPC) igazgatójával Berlin-Dahlemben(wd), valamint Max Volmerrel(wd),[18] a THB(wd) Fizikai Kémiai Intézetének rendes professzora és igazgatójával.[19] A paktum ígéretet tett arra, hogy aki először kapcsolatba lép a szovjetekkel, az fog beszélni a többiek nevében. A paktum célkitűzései háromrétűek voltak: (1) megakadályozni intézményeik kifosztását, (2) minimális megszakítással folytatni munkájukat, és (3) megvédeni magukat a múltbeli politikai cselekedetek miatti büntetőeljárástól.[20] A második világháború vége előtt Thiessen, a náci párt tagja, kommunista kapcsolatokkal rendelkezett.[21]

Részvétel a szovjet nukleáris fegyverprogramban

[szerkesztés]

1945. április 27-én Thiessen[17] páncélozott járművel érkezett von Ardenne intézetébe a szovjet hadsereg egyik őrnagyával, aki egyben vezető szovjet vegyész is volt.[22] Mind a négy paktumtagot a Szovjetunióba vitték. Hertz került a G Intézet élére, amely Agudzeriben található, mintegy 10 km-re délkeletre Szuhumitól és Gulripshi(wd) külvárosában.[22][23] Gustav Hertz G Intézetéhez rendelt témák a következők voltak: (1) Izotópok szétválasztása diffúzióval inert gázáramban, melynek vezetője Gustav Hertz volt, (2) Kondenzációs szivattyú fejlesztése, melynek vezetője Justus Mühlenpfordt(wd) volt,[24] (3) Tömegspektrométer tervezése és építése az urán izotópos összetételének meghatározására, melynek vezetője Werner Schütze volt, (4) Keret nélküli (kerámia) diffúziós válaszfalak fejlesztése szűrőkhöz, melynek vezetője Reinhold Reichmann volt, és (5) Diffúziós kaszkád stabilitásának és szabályozásának elméletének kidolgozása, melynek vezetője Heinz Barwich(wd)[25] volt;[22][26]

Barwich Hertz helyettese volt a Siemensnél.[27] A G Intézet további tagjai Werner Hartmann(wd)[28] és Karl-Franz Zühlke voltak.[29] Manfred von Ardenne lett az A Intézet vezetője. Von Ardenne A Intézetének céljai a következők voltak: (1) Izotópok elektromágneses szétválasztása, melynek vezetője von Ardenne volt, (2) Izotópszétválasztáshoz porózus gátak gyártási technikái, melyek vezetője Peter Adolf Thiessen(wd),[17] volt, és (3) Uránizotópok elválasztásának molekuláris technikái, melyek vezetője Max Steenbeck(wd)[30] volt.

Lavrentij Berijával folytatott első találkozóján von Ardenne-t felkérték, hogy vegyen részt a bomba építésében, de von Ardenne gyorsan felismerte, hogy a részvétel megakadályozná Németországba való hazatelepülését, ezért az izotópdúsítást javasolta célként, amiben meg is egyeztek.

Kutatás Szuhumiban

[szerkesztés]

Az 1940-es évek végére közel 300 német dolgozott az intézetben, és nem ők alkották a teljes munkaerőt. Az A intézet szolgált a Szuhumi Fizikai-Műszaki Intézet alapjául Sinopban, Szuhumi külvárosában.[22][23] Volmer[18] a moszkvai 9. számú Tudományos Kutatóintézetbe (NII-9)[31] került; egy tervezőirodát kapott, ahol a nehézvíz előállításával foglalkozott. Az A Intézetben Thiessen[17] vezető szerepet töltött be az izotópszétválasztáshoz használt porózus gátak gyártási technikáinak kidolgozásában.[22]

1949-ben hat német tudóst, köztük Hertzet, Thiessent és Barwichot[25] hívtak konzultációra a Szverdlovszk-44-hez(wd), amely az urándúsításért felelt. Az üzem, amely kisebb volt, mint az American Oak Ridge gázdiffúziós üzem(wd), a várt 90%-os vagy annál magasabb dúsításnak csak valamivel több mint a felét érte el.[32]

1950 után Hertz Moszkvába költözött. 1951-ben másodosztályú Sztálin-díjat(wd) kapott Barwich-al együtt.[22] Abban az évben James Franck és Hertz közösen megkapta a Max Planck-érmet(wd) a Német Fizikai Társaságtól(wd). Hertz 1955-ig a Szovjetunióban maradt.[9]

Vissza az NDK-ba

[szerkesztés]

A Szovjetunióból való visszatérése után Hertz a Lipcsei Egyetem rendes professzora lett. 1955 és 1967 között a Német Demokratikus Köztársaság (NDK) Fizikai Társaságának elnöke is volt; 1967 és 1975 között tiszteletbeli elnöke.[11]

Magánélete

[szerkesztés]

Gustav Hertz Heinrich Rudolf Hertz unokaöccse és Mathilde Carmen Hertz(wd)[33] unokatestvére volt. 1919-ben Hertz feleségül vette Ellen Dihlmannt, aki 1941-ben halt meg. Két fiuk született, Carl Helmut Hertz(wd)[34] és Johannes Heinrich Hertz; mindketten fizikusok lettek.[6]

1975. október 30-án hunyt el Kelet-Berlinben, 88 éves korában.

Tudományos tagságok

[szerkesztés]

Hertz a berlini Német Tudományos Akadémia, a göttingeni Tudományos Akadémia levelező tagja, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Csehszlovák Tudományos Akadémia tagja és a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának külföldi tagja volt.[6]

Publikációi

[szerkesztés]
  • (1914) „Über Zusammenstöße zwischen Elektronen und Molekülen des Quecksilberdampfes und die Ionisierungsspannung desselben”. Verh. Dtsch. Phys. Ges. 16, 457–467. o. 
  • Gustav Hertz Über das ultrarote Adsorptionsspektrum der Kohlensäure in seiner Abhängigkeit von Druck und Partialdruck. (disszertáció). (Vieweg Braunschweig, 1911)
  • Gustav Hertz (szerkesztő) Lehrbuch der Kernphysik I-III (Teubner, 1961–1966)
  • Gustav Hertz (szerkesztő) Grundlagen und Arbeitsmethoden der Kernphysik (Akademie Verlag, 1957)
  • Gustav Hertz Gustav Hertz in der Entwicklung der modernen Physik (Akademie Verlag, 1967)

Lásd még

[szerkesztés]

Jegyzetek

[szerkesztés]
  1. 1 2 Német Nemzeti Könyvtár: Gemeinsame Normdatei (német nyelven). Integrált katalógustár (Németország). (Hozzáférés: 2014. április 9.)
  2. 1 2 MacTutor History of Mathematics archive. (Hozzáférés: 2017. augusztus 22.)
  3. 1 2 Encyclopædia Britannica (angol nyelven). Encyclopædia Britannica Online. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  4. 1 2 SNAC (angol nyelven). (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  5. 1 2 Find a Grave (angol nyelven). Find a Grave. (Hozzáférés: 2017. október 9.)
  6. 1 2 3 4 5 6 Hertz – Nobel Biography.
  7. ↑ Heinrich Rubens (1865. március 30. – 1922. július 17.) német fizikus.
  8. ↑ Gustav Hertz Über das ultrarote Adsorptionsspektrum der Kohlensäure in seiner Abhängigkeit von Druck und Partialdruck. (Dissertation). (Vieweg Braunschweig, 1911)
  9. 1 2 3 Mehra and Rechenberg, 2001, 197.
  10. ↑ (1914) „Über Zusammenstöße zwischen Elektronen und Molekülen des Quecksilberdampfes und die Ionisierungsspannung desselben”. Verh. Dtsch. Phys. Ges. 16, 457–467. o.
  11. 1 2 Hentschel, 1996, Appendix F; see entry for Hertz.
  12. ↑ (2004) „April 1918: Five Future Nobel prize-winners inaugurate weapons of mass destruction and the academic-industrial-military complex”. Notes Rec. R. Soc. Lond. 58 (2), 149–160. o. DOI:10.1098/rsnr.2004.0053.
  13. ↑ A hivatásos közszolgálat helyreállításáról szóló törvényt (németül: Gesetz zur Wiederherstellung des Berufsbeamtentums, röviden Berufsbeamtengesetz), más néven közszolgálati törvényt a náci rezsim fogadta el Németországban 1933. április 7-én. Ez a törvény, amely két hónappal Adolf Hitler hatalomra kerülését és két héttel a felhatalmazási törvény kihirdetését követte, az antiszemita és rasszista jogszabályok egyik legkorábbi példáját jelentette Németországban.
  14. ↑ Gustav Ferdinand Hertz (eredeti nevén David Gustav Hertz; 1827. augusztus 2. – 1914. szeptember 8.) német ügyvéd és Hamburg szabad császárváros(wd) szenátora volt.
  15. ↑ (2008. január 4.) „Juden wider Willen – Wie es den Nachkommen des Physikers Heinrich Hertz im NS-Wissenschaftsbetrieb erging”. Jüdische Allgemeine.
  16. ↑ Hentschel, 1996, 23 and Appendix F – see entry for Hertz.
  17. 1 2 3 4 Peter Adolf Thiessen (1899. április 6. – 1990. március 5.) német fizikai kémikus és tribológus(wd) volt – őt tartják a tribokémia megalapítójának.
  18. 1 2 Max Volmer (1885. május 3. – 1965. június 3.) német fizikai-kémikus.
  19. ↑ sachen.de Archiválva 2008. március 25-i dátummal a Wayback Machine-ben. – Zur Ehrung von Manfred von Ardenne.
  20. ↑ Heinemann-Grüder, 2002, 44.
  21. ↑ Hentschel, 1996, Appendix F; see the entry for Thiessen.
  22. 1 2 3 4 5 6 Oleynikov, 2000, pp 5, 10–13, 18, 21
  23. 1 2 Naimark, 1995, 213.
  24. ↑ Justus Mühlenpfordt (1911. április 22. – 2000. október 2.) német atomfizikus.
  25. 1 2 Heinz Barwich (1911. július 22. – 1966. április 10.) német atomfizikus.
  26. ↑ Kruglov, 2002, 131.
  27. ↑ Naimark, 1995, 209.
  28. ↑ Werner Hartmann (1912. január 30. – 1988. március 8.) német fizikus volt, aki bevezette a mikroelektronikát Kelet-Németországban.
  29. ↑ Maddrell, 2006, 179–180.
  30. ↑ Max Christian Theodor Steenbeck (1904. március 21. – 1981. december 15.) német atomfizikus volt, aki 1934-ben, a Siemens AG-nál végzett munkája során találta fel a betatront(wd), amely egy ciklikus részecskegyorsító elektronok számára.
  31. ↑ Today, NII-9 is the Bochvar All-Russian Scientific Research Institute of Inorganic Materials, Bochvar VNIINM. See Oleynikov, 2000, 4.
  32. ↑ Holloway, 1994, 191–192.
  33. ↑ 'Mathilde Carmen Hertz (1891. január 14. – 1975. november 20.) biológus volt, és az egyik első befolyásos női tudós a biológia, valamint úttörő az összehasonlító pszichológia területén.
  34. ↑ Carl Hellmuth Hertz (1920. október 15. – 1990. április 29.) német fizikus.

Fordítás

[szerkesztés]
  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Gustav Ludwig Hertz című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.

További információk

[szerkesztés]
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Gustav_Hertz&oldid=28764073”