Szalehard
| Szalehard (Салехард) | |||
.jpg) | |||
| |||
| Közigazgatás | |||
| Ország |  Oroszország | ||
| Föderációs alany | Jamali Nyenyec Autonóm Körzet | ||
| Alapítás éve | [1595][1] | ||
| Városi jogokat kapott | [1938][2] | ||
| Polgármester | Jurij Alekszandrovics Link | ||
| Irányítószám | 629000 | ||
| Körzethívószám | 34922 | ||
| Testvérvárosok | Lista Azov | ||
| Népesség | |||
| Teljes népesség | 51 188 fő (2021) | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Időzóna | UTC+5 | ||
| Elhelyezkedése | |||
 Szalehard
Pozíció Oroszország térképén
| |||
 é. sz. 66° 32′, k. h. 66° 38′66.533333°N 66.633333°EKoordináták: é. sz. 66° 32′, k. h. 66° 38′66.533333°N 66.633333°E | |||
Szalehard
Pozíció a Jamali Nyenyec Autonóm Körzet térképén
| |||
| Szalehard weboldala | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szalehard témájú médiaállományokat. | |||
.png)
.png)
Szalehard (oroszul: Салехард) város Oroszország ázsiai, északnyugati részén, az Ob folyó mentén. A Tyumenyi területhez tartozó Jamali Nyenyecföld igazgatási központja.
Neve a nyenyec szale-harn-ból származik, jelentése: 'település a foknál (fok-város)'; korábbi neve: Obdorszk.
Lakossága: 42 544 fő (a 2010. évi népszámláláskor).[3]
Fekvése
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Nyugat-Szibéria északi részén, az Ob alsó folyásánál, a Poluj folyó beömlésénél helyezkedik el, a Poluj jobb partján. A Föld egyetlen olyan városa, amely az északi sarkkörön fekszik. A legközelebbi vasútállomás valamivel északabbra, Labitnangi városban van, az Ob túlsó partján.
Környéke alacsonyan fekvő, mocsaras vidék, melynek természetes növényzete a tundra. A város a szubarktikus és a mérsékelt öv határán van, éghajlatát a Jeges-tenger közelsége határozza meg. A csapadék évi mennyisége 450–500 mm, a talajt 210 napig hótakaró borítja, a fűtési idény 292 napig tart.
Történeti áttekintés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Poluj folyó torkolatvidékét már a Kr. e. 1. évezred közepén valamilyen népesség lakta. Erről tanúskodik az a régészeti emlékhely és gazdag leletegyüttes, melyet a mai város területén orosz régészek tártak fel. E népcsoport(ok) hagyatékát uszty-poluji kultúraként határozták meg (uszty-poluj jelentése: 'Poluj-torkolat').
A nyugat-szibériai orosz terjeszkedés során, 1595-ben orosz kozákok erődítményt építettek a korábbi osztják település helyén, a Poluj partján. Az oroszok már jóval korábban ismerték a vidéket, melyet Obdoriának neveztek. 1364-ben egy novgorodi sereg hódította meg az Ob torkolatvidékét. A 15. század végén az obi-ugor (vogul és osztják) fejedelmek behódoltak III. Iván moszkvai nagyfejedelemnek, akinek címei között 1502-től az „obdoriai” és „jugriai” név is szerepelt.
Obdorszk sokáig a legészakibb előretolt orosz őrhely volt Szibériában. A 18. század végén az erődítményt felszámolták, Obdorszk falu a Tobolszki kormányzóságon belül a helyi közigazgatás központja lett. A 19. század végén a falunak 464 állandó lakosa volt, akik halászattal, vadászattal, kereskedéssel foglalkoztak. A téli hónapokban rendszeresen megtartott vására nagy számú őslakost és orosz, többnyire tobolszki kereskedőt vonzott. Az osztjákok és nyenyecek rénszarvasbőrt, nemes prémeket, mammutcsontot, rozmáragyart, halat, halenyvet adtak el lisztért, dohányért, vas- és réztárgyakért, színes selyemért, italokért.
A vásár hangulatáról és az őslakosok naivitásának kihasználásról Pápay József, a finnugor nyelvek és népek kutatója naplójában számolt be, aki elődje, Reguly Antal nyomdokait követve 1898-ban járt Obdorszkban. Reguly Antal 1844-1845 telén folytatott gyűjtőutat Obdorszkban és környékén.
1930 decemberében Obdorszk az újonnan megalakított Jamali Nyenyec Körzet közigazgatási központja lett. 1933-ban nevét Szalehardra változtatták, 1938-ban várossá nyilvánították. 1944-ben a nemzetiségi körzetet a Tyumenyi terület irányítása alá helyezték.
Gazdaság, közlekedés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A 20. század közepéig a városban hagyományos gazdasági tevékenység: halfeldolgozás, rénszarvastenyésztés, prémkikészítés, úsztatott fa átrakodó állomás volt. 1949-ben Szalehard lett az egyik (501-es) Gulag lágerparancsnokság központja, amely a Nadimon át Igarkába vezető vasútvonal építését végezte, ahol elítéltek tízezreit dolgoztatták éveken át. A vonal nagy része el is készült, de Sztálin halála és a lágerek felszámolása után felhagytak vele, teljes hosszában soha nem helyezték üzembe.
A szénhidrogén lelőhelyek felderítésére 1958-ban Szalehardon épült ki a körzeti komplex földtani kutatóexpedíció bázisa. A század végére a termelésbe fogott jamali földgázmezők az ország egyik legfontosabb energiabázisává lettek, a tundrát csővezetékek szelik át. A városban nagy olaj- és gázipari vállalatok tartanak fenn képviseletet.
Szalehardban működik a körzet legnagyobb, korszerű technológiával dolgozó halfeldolgozó üzeme (Szalehardszkij kombinat).
Közlekedés
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Szalehardot más városokkal nem köti össze sem vasút, sem egész éven át használható közút. A Sztálin idején tervezett Szalehard–Igarka-vasútvonal részeként megvalósult egyik szakasz ugyan működik Csum és Labitnangi között, de az Ob túlsó partján fekvő szomszédos Labitnangi város felé nem épült meg a híd. Télen a befagyott folyón, nyáron komppal lehet átkelni. 2010 végén elkezdődött a Szalehard–Igarka-vasútvonal másik szakaszának helyreállítása Nadim városig (355 km), valamint országút (330 km) építése, amit eredetileg 2014-re terveztek, de 2017 végéig még nem készült el.[4] Addig Szalehardról Nadimba csak a téli ideiglenes úton (zimnyik), illetve légiúton lehet eljutni.[5] A repülőtér a várostól 7 km-re északra található (IATA: SLY, ICAO: USDD).
Kultúra, felsőoktatás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A városban a tomszki és a tyumenyi állami egyetemnek is vannak kihelyezett tagozatai.
A helyi múzeum alapját 1906-ban vetették meg, amikor az őslakosok néprajzi anyagaiból gyűjteményt hoztak létre. A nagy múltú helytörténeti múzeumot és a városi kiállítótermet 2002-ben egyetlen szervezetté vonták össze. Korszerű épületeiben a múzeumi gyűjteményeken és az állandó kiállításon kívül egy 930 m² alapterületű kiállítóterem és egy 195 fős konferenciaterem kapott helyet.
Látnivalók
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- A Péter és Pál apostoloknak szentelt templom (1890–1894); a nemzetiségi körzet egyetlen, 19. századból fennmaradt egyházi épülete
- „Obdorszki erődítmény”, a 17. századi őrhely emlékét idéző, 2006-ban létrehozott szabadtéri múzeum
- Az ősi Uszty-Poluj helyén kialakított régészeti emlékhely
- Régi szibériai udvarház: lakóház és gazdasági épület (1898), műemlék
- „66. szélesség”, az északi sarkkörön emelt obeliszk.
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑
- ↑
- ↑ "A 2010. évi népszámlálás adatai" (PDF). Oroszország statisztikai hivatala. 2013. május 23. dátummal az eredeti (pdf) címről archiválva.
- ↑ "Moscow goes for new railway between western Siberia and Arctic Ocean" (angol nyelven). The Independent Barents Observer. 2017. november 21. Hozzáférés: 2018. február 16..
- ↑ "Автомобильная трасса и железная дорога Надым-Салехард будут достроены в 2014 году" (orosz nyelven). mail.ru. 2011. május 30. Hozzáférés: 2011. november 6..[halott link]
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Nagy szovjet enciklopédia (orosz nyelven) (3. ed.). Moszkva. 1969–1978. Hozzáférés: 2011. november 5..
{{cite book}}: Cite has empty unknown parameter:|origdate=(súgó)CS1 karbantartás: hely kiadó nélkül (link) - "Isztoricseszkaja szpravka" (orosz nyelven). Szalehard város honlapja. 2011. november 10. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 7..
- "Dosztoprimecsatyelnosztyi" (orosz nyelven). Szalehard város honlapja. 2012. március 30. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 9..
- "O kompleksze" (orosz nyelven). A múzeum honlapja. 2011. november 5. dátummal az eredeti címről archiválva. Hozzáférés: 2011. november 9..
{{cite web}}: Unknown parameter|archívdátum=ignored (súgó); Unknown parameter|archívurl=ignored (súgó) - G. M. Lappo, ed. (1994). Goroda Rossii: enciklopegyija (orosz nyelven). Moszkva: Izdatyelsztvo Bolsaja Rosszijszkaja Enciklopegyija. 391. o. ISBN 5-85270-026-6.
- Mikesy Gábor: Az obi-ugorok története In: A finnugorok világa (Szerk. Nanovszky György) Budapest–Moszkva, 1996 ISBN 963-04-6844-1 (26–27. oldal.)
