Pokuttya
| Pokuttya | |||
| |||
| Ország | Ukrajna | ||
| Központ | Kolomija[1] | ||
| Főbb települések | Kolomija, Sznyatin, Horodenka, Tlumacs, Otinyija[1] | ||
| Népesség | |||
| Népesség | ismeretlen | ||
| Nemzetiségek | ukránok (97%), oroszok, lengyelek[1] | ||
| Nyelv | ukrán | ||
| Földrajzi adatok | |||
| Terület | 3000[1] km² | ||
| Térkép | |||
 | |||
| Pokuttya elhelyezkedése Ukrajnában | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Pokuttya témájú médiaállományokat. | |||
Pokuttya (ukránul Покуття, lengyelül Pokucie, románul Pocuția) történelmi régió a mai Ukrajna délnyugati részén, a Dnyeszter és Cseremos folyók és a Kárpátok között. Noha a régió történelmi központja Kolomija, nevét Kuti városáról kapta. A régióban többnyire ukránok élnek.
Nevének eredete
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Neve a szláv „po Kuti” azaz ’Kuti mellett’ kifejezésből származik. Kuti városa a Cseremos mellett fekszik; a város nevének jelentése 'sarok'.[2] A név első ízben 14. századi forrásokban szerepel.[3]
Földrajza
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A Pokuttya-Bukovinai Kárpátok északnyugati részén fekszik 300–350 méteres tengerszint feletti magasságon.[1] A területet északon a Dnyeszter, délen az Erdős-Kárpátok, nyugaton a Lukva és Bisztricja folyók vízválasztója, keleten a Cseremos völgye határolja.[4] Legnagyobb kiterjedése kelet-nyugati irányban 100 kilométer, észak-déli irányban 40 kilométer.[1]
Folyóhálózata sugaras elrendezésű; rövidebb folyói észak felé folynak és a Dnyeszterbe ömlenek, a hosszabbak déli irányba tartanak és a Prut mellékfolyói, néhány pedig nyugaton a Bisztricjába torkollik. A folyók sekélyek és mélyen bevágódnak a puha, viszonylag könnyen oldódó kőzetbe.[1]
Éghajlata mérsékelt kontinentális. Az éves átlagos hőmérséklet 6,9 és 7,6 C° között van, januárban –4,8 és –5,1 C° között, júliusban pedig 18,2 és 18,8 C° között.[1]
Természetes növényzete a közép-európai lombhullató erdők és a kelet-európai erdős sztyeppek övezetére jellemző. Az erdőket többnyire gyertyán és tölgy alkotja. A sztyeppe növényzethez tartozik az üröm, eszpartófű, gyűszűvirág és zsálya.[1]
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Román történészek szerint a tartomány első lakói a Galícia és Erdély irányából érkezett dákok voltak. Feltehetőleg vlach jogú pásztorok bevándorlásáról van szó, akik azonban nem feltétlenül voltak újlatin nyelvűek.[2]
882-től a Kijevi Rusz, illetve 1113-tól utódállama, Halics része volt, majd 1340 után III. Kázmér lengyel király Lengyelországhoz csatolta a Ruténia utolsó uralkodójával, Jurij Boleszlav Trojdenovics herceggel kötött megállapodás alapján.[2][5]
II. Ulászló lengyel király, akinek pénzre volt szüksége a Német Lovagrend elleni háború finanszírozásához, a Petru Mușat moldvai fejedelemtől kapott kölcsön biztosítékául ajánlotta fel a területet. Petru Mușat 1388-ban ellenőrzése alá vonta Pokuttyát, amely így a moldvai fejedelmek hűbérbirtoka lett, de továbbra is a Lengyel Királysághoz tartozott. A terület állandó vita tárgya lett a két ország között, mivel Lengyelország soha nem fizette vissza a kölcsönt teljes egészében.[6]
1485-ben III. (Nagy) István moldvai fejedelemnek szövetségesekre volt szüksége, miután előző évben az Oszmán Birodalom megfosztotta országát a kijárattól Fekete-tengerre. Ezért hűséget esküdött IV. Kázmér lengyel királynak Pokuttyáért (kolomijai eskü).[7]
1490-ben a fokozódó lengyel elnyomás miatt az ukránok Petro Muha vezetésével sikeres felkeléssorozatot indítottak, amelyhez a kozákok és huculok is csatlakoztak. A III. (Nagy) István által támogatott Muha-felkelés során az ukránok több pokuttyai várost elfoglaltak, és nyugaton egészen Lvivig jutottak el.[8]
Miután Moldva a török porta szövetségese lett, 1497-ben I. János lengyel király Moldva ellen indult, azonban vereséget szenvedett a koźmini csatában.[9] III. István meghódította Pokuttyát, és Moldvához csatolta.[10] Ezután Moldva birtokában maradt István 1504-ben bekövetkezett haláláig.[11] Fia, III. Bogdan lemondott Pokuttyáról, amikor eljegyezte a lengyel király nővérét, a házasság azonban nem jött létre.[12] Így megpróbálta visszaszerezni a területet: 1506. augusztusban a moldvaiak török-tatár segítséggel betörtek Pokuttyába, de a lengyelek mintegy három hét alatt kiűzték őket.[13] István másik fia, Petru Rareș szintén megkísérelte Pokuttya visszaszerzését, de kudarcot vallott: az 1531-es obertini csatában Lengyelország hetmanja, Jan Tarnowski legyőzte.[14] A következő 15 évben folytatódtak a kisebb összecsapások, egészen Petru Rareș haláláig. A középkorban Obertin volt Pokuttya legfontosabb vára, Kolomija pedig a legfontosabb vásárvárosa.
Lengyelország felosztásakor Pokuttya a Habsburg Birodalomnak jutott, ahol Galícia–Lodoméria koronatartomány része lett.[15]
Az első világháború és az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása után Pokuttya Lengyelország és a rövid életű Nyugat-Ukrán Népköztársaság közötti vita tárgyává vált.[16] 1919. májusban a lengyel és román erők elfoglalták Pokuttyát, majd augusztusban a román hadsereg átadta Kelet-Pokuttyát Lengyelországnak.[17] A lengyel–szovjet háború után a terület Lengyelországnál maradt a Stanisławówi vajdaság részeként. [18]
1939. szeptember közepén, Lengyelország német megszállásakor az ország aranytartalékát kimenekítették Varsóból és Sznyatinban tárolták, mielőtt Románián keresztül Franciaországba szállították volna.[19] A Molotov–Ribbentrop-paktum nyomán Lengyelország szovjet megszállásakor Pokuttyát az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársasághoz csatolták.[20] A Barbarossa hadművelet során német ellenőrzés alá került 1944-ig.[21] Utána a szovjetek által megszállt Nyugat-Ukrajna Ivano-frankivszki területéhez csatolták.[22] 1991-túl a független Ukrajna része.[2]
Lakossága
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Pokuttya Ukrajna legsűrűbben lakott területei közé tartozik, az átlagos népsűrűség közel 130 fő négyzetkilométerenként. A lakosság kevesebb mint 30%-a él városi jellegű településeken.[1]
A 18. század végén Pokuttya lakosságának közel 90%-a ukrán volt, emellett zsidók, lengyelek és örmények éltek a területén. Utóbb a lengyelek száma megnövekedett, különösen az 1920-as és 1930-as években. 1939-ben az ukrán lakosság aránya 74% volt, a zsidóké 9%, a lengyeleké 7%. A 2000-es években Pokuttya lakosságának 97%-a ukrán, 2%-a orosz, a lengyelek aránya 1% alatt van, a zsidóké 0,2%.[1]
Gazdasága
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Pokuttya gazdaságában a mezőgazdaság meghatározó jelentőségű. A terület 76%-a művelés alatt áll, 9%-a kaszáló, 9%-a erdő. A megművelt terület 44%-án gabonát, 15%-án burgonyát és zöldségféléket, 14%-án ipari növényeket, a többin takarmánynövényeket termesztenek. Az ipar nem játszik fontos szerepet. A városok közül csak Kolomija rendelkezik számottevő iparral (textil- és lábbeliipar, élelmiszerfeldolgozás, faipar, mezőgazdasági gépgyártás). Kosztrizsivkában cukorfinomító, Horodenkában és Sznyatinban tejfeldolgozó van. A hagyományos kézművesség (fafaragás, szőnyegszövés, hímzés) tovább él a régióban.[1]
Irodalom
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A régió szülötte, Vaszil Sztefanik (1871–1936) pokuttyai nyelvjárásban írt; novelláinak hősei a szegénység és háború által sújtott pokuttyai parasztok. Két novellájából 1968-ban film készült Kamennij kreszt [Kőkereszt] címmel, Leonyid Oszika rendezésében.[23] Szintén a pokuttyai nyelvjárás és tematika jellemzi Marko Cseremsina (1874–1927) és Lesz Martovics (1871–1916) műveit is; a három írót „pokuttyai hármak” néven is emlegetik.[24][25]
Jegyzetek
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Volodymyr Kubijovyč, M Kovaliuk, Ihor Stebelsky, Arkadii Zhukovsky: Pokutia. www.encyclopediaofukraine.com (Hozzáférés: 2025. május 24.)
- 1 2 3 4 Faragó Imre: Térképészeti földrajz III: Románok és moldovánok. Budapest: ELTE Informatikai Kara. 2017. 408–409. o.
- ↑ Myroslav Voloshchuk, Volodymyr Velykochyy: The catholicization of Pokutia: ethno-confessional and historical myth of the Ukrainian historiography. Codrul Cosminului, XXIII. évf. 2. sz. (2017) 327. o.
- ↑ Blasen : 202. o.
- ↑ Davies : 84. o.
- ↑ Daniel Hrenciuc: An episode from the romanian-polish relationships between the two World Wars: the romanian army contribution to setting Pocutia free. Annales d'Université "Valahia" Târgovişte. Section d'Archéologie et d'Histoire, 6–7. sz. (2004) 204. o.
- ↑ Iorga : 208–211. o.
- ↑ Mukha's Rebellion. www.encyclopediaofukraine.com
- ↑ Davies : 127. o.
- ↑ Iorga : 243–244. o.
- ↑ Iorga : 263. o.
- ↑ Iorga : 274. o.
- ↑ Andrzej Gładysz: The Polish-Moldavian conflict (1506). In War in History: The History of Polish and General Military Science. Red. Andrzej Niewiński. Lublin: Episteme. 2017. = Homo Militans, 6. ISBN 978-83-65172-88-4
- ↑ Iorga : 278–279. o.; Davies : 127. o.
- ↑ Davies : 537–538. o.; Blasen : 202. o.
- ↑ Davies : 731. o.
- ↑ Blasen : 210–211. és 221. o.
- ↑ Davies : 737. o.; Blasen : 202. o.
- ↑ Janusz Wróbel: Wojenne losy polskiego złota. Biuletyn Instytutu Pamięci Narodowej, 8–9. sz. (2002) 56–57. o.
- ↑ Davies : 764. és 766. o.
- ↑ 764. és 774. o.
- ↑ Davies : 815. és 823. o.
- ↑ Ivan Katchanovski, Zenon E. Kohut, Bohdan Y. Nebesio, Myroslav Yurkevich: Historical Dictionary of Ukraine. Lanham, Toronto, Plymouth: The Scarecrowe Press. 2013. 599. o.
- ↑ Danylo Husar Struk: Cheremshyna, Marko. www.encyclopediaofukraine.com (Hozzáférés: 2025. május 25.)
- ↑ Martovych, Les. www.encyclopediaofukraine.com (Hozzáférés: 2025. május 25.)
Fordítás
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]Ez a szócikk részben vagy egészben a Pokuttia című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- ↑ Blasen: Philippe Henri Blasen: Pocuce, injuste prius detractum, recepit... Rumänische Ansprüche auf die südostgalizische Gegend Pokutien? Analele Bucovinei, XLII. évf. 1. sz. (2014) 201–224. o.
- ↑ Davies: Norman Davies: Lengyelország története. Budapest: Osiris. 2006. ISBN 9633898730
- ↑ Iorga: Nicolae Iorga: Istoria lui Stefan cel Mare. Bucuresti: Minerva. 1904.
További információk
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Habdank-Dunikowski Emil: A vidék. In Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben. Budapest: Arcanum. [2002].
