A Jazz a brit Queen rockegyüttes hetedik stúdióalbuma, 1978. november 14-én jelent meg. Producerei az együttes tagjai, valamint Roy Thomas Baker voltak. Az 1970-es évekre a Queen világszerte ismert sztárzenekarrá nőtte ki magát, állandó szereplői voltak a bulvárlapoknak, amelyek rendre az együttes, és főleg Freddie Mercury botrányairól cikkeztek. A következő albumukkal tovább akarták vinni a pár éve megkezdett folyamatot, mely szerint egyszerűsítik az együttes megszólalását a korai bonyolult zenéjükhöz képest. Ennek ellenére producernek Roy Bakert, a korábbi túlprodukált hangzásuk kialakításában nagy szerepet vállaló veterán producert kérték fel.
Baker hasznosította a más együttesekkel szerzett tapasztalatait a felvételek során, és közösen egy feszesebb tempójú, kevésbé túlhangszerelt, ugyanakkor zeneileg rendkívül sokszínű anyagot rögzítettek. A felvételek teljes egészükben külföldön zajlottak, rengeteg nézeteltéréssel és veszekedéssel, valamint rendszeres éjszakai mulatozással.
A lemezt a maga idejében meglehetősen negatívan fogadták a kritikusok, elmarasztalták a dalok minőségét, az együttes hozzáállását, amely szerint csak a haszonszerzés fontos nekik, nem a művészet; híressé vált
Dave Marsh kritikája a
Rolling Stone-ban, amelyben fasisztának nevezte az együttest. Az albumot és a dupla A-oldalas „
Fat Bottomed Girls”/„
Bicycle Race” kislemezt megbotránkoztató módon reklámozták: ötven meztelenül kerékpározó lány részvételével versenyt rendeztek, lefilmezték és lefényképezték a versenyt, a filmet videóklipként, a képeket pedig a borítóba rejtett posztermellékletként használták fel (Amerikában mindkettőt cenzúrázták). Mindazonáltal napjainkban sokkal enyhébben ítélik meg a kritikusok, sőt egyesek az együttes egyik legjobb lemezének tartják.
A kezdőlapon legutóbb megjelent szócikkek: Tengeri vidra • Huszti vár • Képlékenységtan • Gárdonyi Géza • Bougainville-i csata • A brit uralkodók koronázása • Daspletosaurus
.png)
