close
The Wayback Machine - https://web.archive.org/web/20110721112306/http://mta.hu/

Pályázatok

Állások Ösztöndíjak

A tudománydiplomácia hírei

  • Nobel-díjas kutatók és magyar tudósok közös állásfoglalása az Akadémián
    Nobel-díjas kutatók és magyar tudósok közös állásfoglalása az Akadémián

    Pálinkás József, az MTA elnökének meghívására Budapestre látogatott a Tudomány Világfórumának Nobel-díjas tudósokból és nemzetközi szervezetek vezetőiből álló Irányító Testülete. A tanácskozáson bejelentették: eddig 380 tudós és döntéshozó jelezte, hogy részt vesz az új tudományos nagyhatalmakat, új tudományágakat és kutatási területeket középpontba állító találkozón.

  • Nyílt nap az MTA balatoni kutatóintézetében

    Nyílt nap az MTA balatoni kutatóintézetében

    Rendkívül sikeresnek bizonyult az MTA Balatoni Limnológiai Kutatóintézet által szervezett nyílt nap, amelynek keretében az érdeklődők betekintést nyerhettek az intézet Balatonnal kapcsolatos kutatásaiba, és megismerkedhettek a tó élővilágával is. A mintegy kétszáz látogató nagy része több órát töltött az intézménynek otthont adó tihanyi parkban, és szinte az összes helyszínen megfordult.

    Tovább
  • Célzott kutatások az izotóp-geokémiában

    Célzott kutatások az izotóp-geokémiában

    A felszín alatti vízkészletek állapotvizsgálata, a klímaváltozások nyomon követése, ásványi nyersanyagok felkutatása, paleontológiai kutatások és geológiai kormeghatározás – sorolt fel néhányat Demény Attila akadémikus, az MTA Geokémiai Kutatóintézetének igazgatója azok közül a kutatási területek közül, amelyekben az izotópos vizsgálatok alapvető fontosságúak.

    Tovább
  • Jelentős megújulás az MTA kutatóhálózatában

    Jelentős megújulás az MTA kutatóhálózatában

    A Magyar Tudományos Akadémia elnöke az MTA idei májusi közgyűlésén bejelentette a kutatóhálózat megújításának szükségességét: "A kutatóhálózat jelenlegi állapotában nem tartható fenn. Infrastruktúrája rohamosan értéktelenedik, utánpótlása nem biztosított, szerkezete nem felel meg a tudományos kutatások modern követelményeinek."

    Tovább
  • Nyelvészek a digitális térben

    Nyelvészek a digitális térben

    A nyelvtechnológiai kutatás-fejlesztés egyik fő célja, hogy az ember nyelvi tudását a számítógéppel feldolgozhatóvá tegye, és így megkönnyítse a digitális eszközökkel való kommunikációt. Váradi Tamás, az MTA Nyelvtudományi Intézet igazgatóhelyettese szerint a legújabb technológiák hozzájárulhatnak, hogy a felhasználók anyanyelvén is egyre több digitális tartalom váljon elérhetővé.

    Tovább
  • A motorenzimek szerepe a rákkutatásban

    A motorenzimek szerepe a rákkutatásban

    A rákos folyamatok kialakulásának jobb megértését is segítik azok a kutatások, amelyeket Kovács Mihály biológus és kutatócsoportja végez az ELTE Biokémiai Tanszékén. Az MTA Lendület programjának egyik idei nyertese az ún. motorenzimek működését vizsgálja, hogy megértse azokat a folyamatokat, amelyek révén sejtjeink hatékonyan ki tudják javítani a kóros sejtburjánzást okozó DNS-károsodásokat.

    Tovább
  • BERJAYA

    "Négydimenziós kirakójáték" – a dinoszauruszok nyomában

    Egy, a szakirodalomból már ismert, a korai dinoszauruszok közé tartozó, 200 millió éves ősállat nyomainak eddigi legrészletesebb vizsgálatáról számolnak be az Ichnos című, nemzetközi paleontológiai folyóirat legújabb számában a Lendület program egyik idei nyertese, Ősi Attila és társai. Júliustól immár akadémiai támogatással folytatja nagy tudományos érdeklődést kiváltó iharkúti ásatásait.

    Tovább
  • Rangos nemzetközi elismerés magyar kutatónak

    Rangos nemzetközi elismerés magyar kutatónak

    Az idén Barabási Albert-László fizikus kapta meg az olasz CRT Alapítvány Lagrange-díját. A magyar származású hálózatkutató, akit 2004-ben választott külső tagjainak sorába az MTA, június 30-án Torinóban az emberi cselekedetek nyomon követhetőségének és megjósolhatóságának terén végzett, világszerte figyelmet keltő, úttörő jellegű kutatásaiért vehette át a rangos elismerést.

    Tovább
  • Akadémiai támogatással a kutatói pályán

    Akadémiai támogatással a kutatói pályán

    Tizennegyedik alkalommal adták át az Akadémián a Bolyai-ösztöndíj odaítéléséről szóló okleveleket. Idén százkilencvenegy fiatal kutató nyerte el a tudományos életpálya tervezhetőségét segítő támogatást. Az MTA-n rendezett Bolyai-napon a kiemelkedő minősítésű záró kutatói jelentést benyújtó ösztöndíjasok emléklapot, közülük is a legjobbak pedig Bolyai-plakettet vehettek át.

    Tovább